Covid igazolvány, vakcina útlevél… – Változó utazási szabályok a járvány idején

Home / Covid igazolvány, vakcina útlevél… – Változó utazási szabályok a járvány idején

Egyre több forrásból lehet hallani, hogy habár újraindul a turizmus, számos változással fog szembesülni az, aki külföldre szeretne utazni, ugyanis mindenhol bevezetésre kerül egy új szabályzási rendszer. Már kezdetlegesen néhány helyen működik, de még kiforratlan. Mik a feltételei, hogy utazhassunk külföldre? Hogy is fog működni ez a rendszer? Blogunkból kiderül, hogy jelenleg mire kell figyelni azoknak, akik idén nyárra utazást terveznek.

Ahhoz, hogy a nemzetközi turizmus beinduljon, fontos, hogy az utazásokat a lehető legbiztonságosabb feltételek mellett lehessen megvalósítani. Egyre több állam próbál újra nyitni a nyári szezonra, azonban mindenki nagyon óvatos, hiszen az oltottsági szint jelenleg nagyon alacsony. A helyzetet az is nehezíti, hogy a legtöbb ország más-más módon száll szembe a járványügyi helyzettel.

Mivel szinte mindenhol más beutazási szabályok érvényesek, így amikor utazásunkat tervezzük, érdemes utánanézni, hogy a célországban milyen feltételekkel engednek be, illetve, hogy van-e karantén kötelezettségünk. Az biztos, hogy aki külföldre utazik, annak dokumentumokkal alá kell támasztania az egészségügyi állapotát. Erre jelenleg negatív teszttel és Covid igazolvánnyal van lehetőség Magyarországon, de már a vakcina útleveles rendszer is fejlesztés alatt áll.

Akik már túlestek a fertőzésen vagy már megkapták az oltást, számukra elérhető a Covid igazolvány. Az ingyenes plasztikkártya automatikusan kiküldésre kerül, amennyiben a fenti kritériumoknak megfelel valaki. Felgyógyulást követően az igazolvány érvényessége fél évre szól. Abban az esetben, ha valaki vélhetően átesett a víruson, vagy belső indíttatásból szeretné elvégeztetni az ellenanyag-vizsgálatot, akkor önköltségen van rá lehetőség. Amennyiben megfelelő szint fölött termel a szervezete ellenanyagot, akkor 3000 Forintért, 4 hónapra, szintén igényelheti az igazolványt a kormányablakban.

Továbbá, a negatív teszt is számos országban elfogadott feltétel a beutazásra. Ebben az esetben azonban fontos, hogy időben foglaljunk időpontot az utazás előtt, illetve, hogy a megfelelő tesztet csináltassuk, és hogy az elvégzése ne haladja meg a 72 vagy 48 órát (célországtól függ, hogy milyen jellegű tesztet fogadnak el). Néhány repülőtéren az is előfordulhat, hogy véletlenszerűen gyorstesztet végeztetnek el az utasokkal. Az utazáshoz szükséges információkkal és a beutazási szabályokkal kapcsolatban az alábbi linken lehet tájékozódni: https://www.utazasinfo.com/

A vakcinaútlevél rendszer a világon mindenhol fejlesztés alatt áll, a legtöbb helyen még kezdetleges státuszban van. Az Uniós előterjesztés szerinti „Zöld igazolvány” a legfrissebb tervezet szerint június 15-től lép érvénybe. Digitális formában lesz elérhető, és az összes teszteredmény, oltás látható lesz rajta a QR kód beolvasása után. Az Európai Uniós tagállamok között mindenhol egységesen elfogadott lesz, így könnyítenének az országok közti biztonságos közlekedésen. Fontos kiemelni, hogy csak az Uniós engedéllyel rendelkező oltások jogosítják fel arra az utazókat, hogy szabadon mozoghassanak a tagállamok között.

Mindemellett még további olyan applikációk is elérhetők lesznek, melyeken minden Covid-információ rendelkezésre fog állni. Ilyen többek között a rövidesen elérhető „Travel Pass” app, melyet a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség fejlesztett. Ezzel az utazásunk tervezése közben egy kattintással megtudjuk, hogy az adott desztináció milyen beutazási szabályzattal rendelkezik, valamint az oltási státuszunk és a teszt eredményünk is látható lesz, a „Zöld igazolványhoz” hasonlóan.

Az új utazási rendszerek azonban számos kritikát kaptak, sokan úgy gondolják, hogy ez egy diszkrimináció azokkal szemben, akik még nem jutottak hozzá az oltáshoz, illetve a különböző oltóanyagok sem egységesen elfogadottak. Az az egy biztos, hogy a magyar turisztikai desztinációk, mint például a balatoni városok is, már nagyon készülnek a 2021-es nyári szezonra, és úgy vélik, hogy idén újabb rekordok születhetnek a belföldi turizmusban.

Készítette:

Schandl Réka

Források:

  • Forbes honlapja
  • Magyarország kormányának honlapja
  • Turizmus.com honlapja
  • Veol.hu honlapja
  • Mfor.hu honlapja

About Author