A világ 10 leglátogatottabb városa 2018-ban

Home / A világ 10 leglátogatottabb városa 2018-ban

Hamarosan itt a nyár, és még nem tudod hová utazz? Kíváncsi vagy, hogy melyek voltak a legtrendibb helyek az elmúlt évben? Mindenki volt már ott, csak te nem?

Itt egy kis segítség neked!

A Mastercard minden évben megjelentet egy listát arról a 161 vizsgált országról a világon, ahová a legtöbbet utaznak az emberek. Maga a rangsor a látogatók mennyiségét, annak változásait méri, valamint megpróbál előrejelzést készíteni.

A feltüntetett számadatok a Business Insider cikkjéből származnak, amely ide kattintva érhető el.

 

 

10. Antalya, Törökország – 11,27 millió nemzetközi látogató

Maga a város keletkezése is különleges. Krisztus előtt a második században egy király elrendelte, hogy találják meg számára a világ legszebb táját, magát a földi paradicsomot. Majd amikor a szolgái elvitték ide, várost alapított. Az öböl híres a kristálytiszta vízéről, a várost pedig egy hegység öleli körbe, de a természeti látványosságok mellett kulturális, történelmi emlékek is bőven akadnak.

 

9. Tokió, Japán – 12,12 millió nemzetközi látogató

Japán fővárosa, majdnem 14 millió ember otthona, közel ugyanennyi turistát vonz évente. A Távol-Kelet eleve magában hordozza az újdonságfaktort, a kalandvágyat. A Shinjuku negyedben hatalmas a forgatag, a divat szerelmeseire pedig a Harajuku negyed vár, de érdemes ellátogatni a városhoz tartozó szigetekre is, kiszakadni a hatalmas emberáradatból.

 

8. Isztambul, Törökország — 12,8 millió nemzetközi látogató

Törökország legnagyobb városa, amely összeköti a két kontinenst, bár európainak lett hivatalosan elkönyvelve. Turisztikailag igen jelentős történelmi emlékhelyekkel bír. Hajdan a görögök alapította város római, majd később török uralom alá került, így vallási és más kulturális szempontból is érdemes ellátogatni. Ám maga a város és környezete szépsége sem elhanyagolható, a Boszporusz és a Márvány-tenger látványa önmagában remek élmény.

 

7. Kuala Lumpur, Malajzia — 13,53 millió nemzetközi látogató

Malajzia fővárosa is igen rangos eredményt ért el a listán. Magát a várost általában a Petronas-ikertornyok miatt szokás ismerni, de számos más látnivalót is rejt magában. A tornyok is jelképezik azt a hatalmas és gyors ütemű fejlődést, ami a mai napig jellemzi az országot, de emellett kellő figyelmet fordítanak a környezetre, így egyáltalán nem nyomasztó a városi turisták számára a hatalmas épületek. Nagyon jó az ár-érték arány, ahogyan a gasztronómia és a közlekedés is. Mindenképpen bakancslistás hely.

 

6. New York City, USA — 13,67 millió nemzetközi látogató

Őt sem szükséges nagyon bemutatni. Az amerikai álom desztináció a legtöbb ember szemében. A Central Parkban sétálni, vagy épp lenézni az Empire State Building tetejéről azok a kötelező körök, amik az idelátogatók must-have listáján szerepelnek. Számtalan szegmensből körbe lehetne járni a várost, de ez a kis hely akkor sem lenne elég, ha mindenről csak egy szó jutna ide.

 

5. Szingapúr — 14,47 millió nemzetközi látogató

A délkelet-ázsiai városállam a világ egyik legbiztonságosabb helye. 2019-ben ismét (2016 után) a világ legdrágább városának választották. Hihetetlenül gazdag hely, látványosságokban is, mind természeti, mind kulturális szempontból. A kultúrák izgalmas keveredése varázslatos, érdemes ellátogatni a különféle negyedekbe, a food hallokba. A város tökéletesen rendezett, minden nagyon szabályos, modern, a nyugati szemléletet tükrözi. Rengeteg programlehetőség van a turisták számára.

 

4. Dubai, Egyesült Arab Emirátus — 16,66 millió nemzetközi látogató

Ne egy hagyományos városnézésre számítson az, aki az Emirátusokba igyekszik. A hangsúly egyáltalán nem a helyi sajátosságokon, a történelmi értékeken van, sokkal inkább elkanyarodott a már-már futurisztikus kiépítettség felé, ahol pénzért bármit megkapsz. DE TÉNYLEG, BÁRMIT! Remek a közbiztonság, mint a programkínálat. Egy ideutazás, egy teljes kényeztetés bárki számára.

 

3. Párizs, Franciaország — 17,95 millió nemzetközi látogató 

A sarki kávéházak hangulata, a pékségekből áradó illat, a végtelen elegancia, a multikulturalizmus egy igazán régi városban és még számtalan dolog, ami a francia fővárost jellemzi. Mi több, egyáltalán nincs is olyan messze tőlünk, hogy egyszer el ne lehetne oda jutni. A városban metróval szinte bármit el lehet érni (304 megálló bőven sok is). A Louvre-t teljes egészében megnézni is csak egy hét alatt lehetne, a város minden fontos helyét pedig csak hónapok alatt.

 

2. London, Egyesült Királyság — 20,42 millió nemzetközi látogató

Párizs látványosságait is nehéz körbejárni, azonban London még jobban túltesz rajta. Hiába drága egy-két belépő, de cserébe rengeteg élményt kap az ember, hogy egy percig se lehet megbánni (érdemes tudni, hogy a nagyobb múzeumok például ingyenesek). Érdemes ellátogatni a parkokba, London közel 35%-a zöldterület, ami nem kis teljesítmény. Ha a Királynőt nem is kapod el a Buckingham palotából integetve, egy testőrével biztosan lőhetsz egy selfie-t.

 

1. Bangkok, Thaiföld — 21,98 millió nemzetközi látogató

És elérkeztünk listánk végéhez, Bangkokhoz. A thai főváros egyszerre maga az őskáosz, de ebben rejlik a szépsége. Buddhista templomokat és felhőkarcolókat ugyanúgy találsz, mint egy hatalmas piacot, amiből kis szerencsével ki is jutsz a nap végére. Gasztro- és shopping lehetőségek bőven akadnak, a város 0-24 pörög, amit valaki vagy szeret, vagy nem. Nincs olyan nagy drágaság, megfizethető minden. De ennél többet nem érdemes írni róla, inkább nézzétek meg!

 

About Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *