Székről egy zsebkendőnyit: Az a híres Zsuzsanna napi bál

Home / Székről egy zsebkendőnyit: Az a híres Zsuzsanna napi bál

“Általában a nagy vallásoknak vannak különféle zarándokhelyei, ahova a hívők évente, vagy legalább életükben egyszer el kell, vagy el akarnak jutni. Úgy hiszem, a néptánc vallásának pedig ez a hely, maga Szék.” – meséli tagunk, Réka, életének pedig évek óta része a néptánc. Ennek köszönhetően járt Széken is, amely egy, máig őrzött hagyományoknak is helyet adó magyarlakta település.

Egy, ma már faluról beszélünk, Mezőség szívében, ami a mai napig ragaszkodik hagyományaihoz, értékeihez. Ma körülbelül 3000 ember lakja, míg régebben ez a szám 5000 felett is volt. Régen jelentős bányaváros volt, s hagyományának tiszta megőrzésében az is közrejátszhat, hogy a főbb útvonalak elkerülik a települést.

Mindamellett, hogy Erdély legrégebb óta megrendezendő bálját is itt tartják, a táncházmozgalom bölcsője is egyben. Annak a táncházmozgalomnak a kiindulási pontja, amely már több százezer ember szívét meghódította, és a táncosok körébe vonta az embereket, kicsiny hazánkban és határain túl, egészen Ázsiáig.

A szakavatott lábaknak nem kell különösebben sokat magyaráznom, hogy a falu saját kultúrája, táncai mennyire különböznek a szomszédaikétól. A legszembeötlőbb része ennek a viselet, valamit a falut járva a házak. Mivel a Mezőség hiába a szegénységéről volt ismertebb, addig Szék városa a gazdagságáról.

Például a mai napig találkozhattok a fővárosban a széki asszonyokkal, akik viseletben járnak-kelnek. Egyébként sokuk dolgozik Budapesten házvezető- vagy nevelőasszonyként családoknál.

De miért éppen Zsuzsanna?

Zsuzsanna névnap február 19.-ére, a farsangi időszakára esik, így kitűnően alkalmas a bálozásra. Elvégre télen elég kevés dolgot lehetett csinálni, a mezőgazdasági munkák révén, a tél egy holt időszaknak számított. Ilyenkor mindenki a fonóban volt vagy éppen otthon próbált valamit tenni a ház körül.

Zsuzsanna név másik jelentősége, hogy a városban ez a leggyakoribb név, ha találkozol egy széki nővel, 70% az esély rá, hogy Zsuzsannának hívják.

Széken három utca van, mindhárom utcában volt egy-egy táncház. Érdekes, hogy itt szegeknek nevezték el a három utcát, Forrószegnek, Csipkeszegnek és Felszegnek (egyiken se keressétek a Kossuth utca táblát, nem fogtok hasonlót sem találni).  S ennek megvolt a maga hagyománya, szabályozása. Mindenki csak a saját utcájában levő bálba mehetett. Kizárólag meghívásos alapon lehetett másik helyre menni.

Mielőtt Székre indulnál:

  1.  Ne lepődj meg, de sokan a mai napig viseletben járnak, nem csak a bálban hordják őket
  2.  Mindenki beszél magyarul
  3.  Hatalmas vendégszeretettel várnak mindenkit
  4.  Egyáltalán nem drága egy-egy vendégéjszaka
  5.  Azt a kellemes nyugodtságot, sosem felejted el

Ha nem is kifejezetten a tánc érdekel, vagy épp a helyi kultúra, már csak a környezetért megéri ellátogatni. A város elején kialakított nádrezervátum sok látogatót vonz, sokszor puszta fotózás céljából. Emellett a régi, ikonikus kék falú, nádfedeles, tornácos házakat érdemes megnézni, amelyekből sajnos nem sok maradt fent a faluban.

 

Írta: T. Réka

About Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *